19.rész. Irány haza!..

Táááá - dááá !!!! Egy meglepetés rész, mivel holnapra szántam ! :) x
Szeretném megköszönni az összes embernek aki eddig írt nekem megjegyzést! Nagyon jól esnek azok a szavak.
Remélem most is kapok párat. :) x


Miután Zayn kiment, Betty azonnal berohant. Tisztára olyan volt, mint akinek pánikrohamja van.
-Alex, hogy vagy? Hallottál minket? Miért nem jeleztél ha igen? Vagy nem? Alex! - hadarta el
-Betty, nyugodj meg ! Nagy levegő, ki - be. Gyerünk.
Elvégezte a légzésgyakorlatot, majd várta a válaszokat.
-Na! - nézett nagy szemekkel
-Fáradt vagyok, és gyenge. Hallottam mindent, beszéltem, ordítottam, de mind hiába. Nem hallottátok.
-De...
-Nem. Nem tudom miért. - válaszoltam a fel nem tett kérdésére
-Már..
-Igen, már megint tudom, hogy mit akarsz mondani.
-Te..
-Nem vagyok sunyi.
-Áhhh. Hagyjuk.
-Szerintem is.
Erre felnevettünk. Imádom ezt a lányt. Olyankor is megnevettet, amikor senki más nem tud. Olyankor is mellettem van, amikor senki más. Biztos vagyok benne, hogy mindig, minden körülmény között, SZÁMÍTHATOK RÁ. Ő az én hősöm. A legjobb barátom, a testvérem.
-Mit mondott Zayn? - tette fel a legfájdalmasabb kérdést.
Igen. A legfájdalmasabb, mivel alig öt perce lett vége a mi kapcsolatunknak. Olyan rossz ezt kimondani. Vége. De mivan, ha el sem kezdődött? Mennyivel egyszerűbb lenne, minden, ha ez csak egy rossz álom volna, és most felébrednék. Ha nem lenne fájdalom, csak boldogság.
-Hát, azt hogy sajnálja, és, hogy Perrie - vel nem volt semmi komoly, és, hogy engem szeret.
-És..
-Vége. - mondtam ki az utolsó szót
Betty nem mondott semmi, csak megölelt. Tudta, hogy itt a szavak nem segítenek, de egy ölelés annál inkább.
-Bejöhetek? - nyitott be Harry
-Ez nem kérdés. - válaszoltam
-Hogy vagy öreg harcos? - bökött oldalba
-Na, öreg harcos a lábujjad. - nevettem a saját hülyeségemen
-Csak 19 éves. Majdnem 20. - vigyorgott
-Azért van még a húszig.
-Jövőhéten Karácsony. Annyira nincs messze. - szólt közbe Betty
-Hogy mi ? - néztem nagyot
Karácsony? Már Karácsony? Ennyire elrepült volna az idő? Mintha tegnap lett volna nyár. Mintha tegnap lett volna a koncert. Mintha tegnap lett volna a csók. Mintha tegnap utaztam volna Londonba. Mintha tegnap lettem volna boldog.
-Igen, Karácsony ! De nem tudom mi lesz. - szomorodott el Betty
-Én tudom. Te mész vissza Londonba Harryvel, én pedig a nagyinál leszek. - mosolyogtam - Vagy.. Majd Ashley - vel és Dawsone - al.
-De..
-Mondom mész vissza Londonba. Vágod? - kérdeztem
Olyan módon kérdeztem, amit csak én és Betty értünk. Amolyan felháborodott, megteszed mód.
-Nem.
-Pedig de. Ugye Harry? - pillantottam a göndörre
-Hmm? Aha, igen, persze. - válaszolt, de még mindig  telefonját babrálta
Ásítottam egy hatalmasat, majd megdörzsöltem a szememet.
-Fáradt vagy? - kérdezte Betty
Bólintottam. A testvérem megbökte Harryt, majd együtt elhagyták a szobát. Hamar elaludtam.

----

Másnap reggel arra ébredtem, hogy valaki fogja a kezem. Egyből megismertem a puha bőre alapján.
-Jó reggelt Eleanor. - mondtam csukott szemekkel - És.. gondolom Louis.
-Sötét mágia !! Sötét mágia !!! Csukva van a szemed !!! Te sötét mágus !! - rikácsolt Louis
-Nyugodj már le! - nevettem - megismerem Eleanor puha bőrét, és mivel legutóbb is együtt voltatok bent, gondoltam most is. Érted?
-A szememben akkor is egy sötét mágus vagy. - nyújtotta ki a nyelvét
-Rossz gyerek. - legyintettem - Eleanor, biztos egy gyerekhez akarsz feleségül menni? - idegesítettem Louist
-Azt hiszem elbírok vele. - nevetett
-Te tudod. Amúgy... a válasz a kérdésedre, vagy inkább a kérésedre igen.
-Ezaz ! - ölelt meg - Tudtam, hogy számíthatok rád.
-Rám mindig. Mikor mehetek haza?
-Még ma. - lépett be az orvos - kész van a zárójelentése, készüljön el, és már mehet is!
-Köszönöm.
Na igen...A hazai kórházak sem arról híresek, hogy meggyógyítják az embert. Ha jobban van, mehet is haza.
Betty segített összepakolni, és délben indultunk is haza.
Amikor kiértünk a kórházból rajongók ezrei, gyertyákkal a kezükben elkezdték énekelni a Little Things - et. Nem tehettem mást, sírtam. A dal végén odajöttek, és tőlem is, és Bettytől is autogrammot kértek. Nem vagyunk mi híres emberek, de eleget tettünk a kérésüknek.
Jópár embernek lefirkantottuk a nevünket, majd elindultunk haza.
Akkor még nem tudtam, hogy mi vár otthon...













Bocsánat, hogy ilyen rossz minőségű a kép, de a telefonom egyenlő egy darab szarral. :D