1.rész. Koncert..

2013.július.03.

Négy napja volt a szülinapom! Végre betöltöttem a 18. - at. Betty betartotta az ígéretét, és tényleg koncertjegyet vett nekem. De nem akármilyen gagyi helyre. Az első sorban élvezhetjük majd azt a One Direction koncertet ami holnap után lesz. Ebben a pillanatban úgy érzem, hogy minden álom valóra válhat csak akarni kell.
-Alex!! Figyelsz te rám egyáltalán? - nézett rám mérges de mégis kedves tekintettel Betty
-Hmm? Szóltál? - kérdeztem vissza
-Dehogyis, csak vagy 5 perce magyarázom, hogy mit kéne vegyünk a fiúknak, ha bejutunk az autogramm osztogató részlegbe.
-Neharagudj. Mondd el mégegyszer kérlek. - néztem rá kiskutya szemekkel
-Na jó, - sóhajtott - arra gondoltam, hogy... - majd elmesélte minden ötletét
Elmentünk vásárolni. A fiúknak egyforma ajándékozó zacskót, és névreszóló csészét készíttettünk Románia zászlajával. Egy - egy tollba belegravíroztattuk a nevüket és vettünk nekik csokit. Kulcstartót is vettünk de persze minden ajándékon ott volt a Román zászló. Tudniuk kell, hogy ebben a kisebb országban is imádjuk őket.
-Hulla vagyok! - huppant le mellém az ágyba Betty
-Holnap délben indul a gépünk, pakolni kéne. - nyöszörögtem
-Ja, megyek is! Reggel jövök, szia! - ölelt meg és viharzott ki a szobámból a legjobb barátnőm, aki igazából olyan volt nekem mint egy testvér.
Hosszú órákba telt mire végre összepakoltam. Igaz, hogy csak 3 napra megyünk de akkor sem egyszerű a ruhaválasztás. Este letusoltam és zombiként dőltem be az ágyba.
Másnap reggel arra ébredtem, hogy Betty szólongat.
-Alex!! Kelj már fel!! Hahó! Alex!!
-Ébren vagyok na!! - nyitottam ki a szemeim
-11 óra van. - mondta
Azonnal kipattantam az ágyból és persze pofára estem.
-Te szerencsétlen!!! - röhögött Betty
Nem figyeltem rá, csak tovább rohantam. A gép fél 1 - kor indul, és még van egy csomó dolgom. Gyorsan reggeliztünk Bettyvel, majd rohantam a fürdőbe és letusoltam. Egy enyhe sminket mázoltam az arcomra és egy egyszerű ruhaösszeállítást vettem fel.

-Indulhatunk! - kiabáltam
-Végre. - mondta Betty
Elköszöntem a szüleimtől, majd taxiba ültünk és elindultunk a repülőtérre. Leadtuk a csomagokat majd elfoglaltuk a helyeinket. Az ablak mellett ültem, Betty pedig közvetlen mellettem. Ekkor megszólalt a hangosbemondó : "Kérjük kapcsolják be öveiket. A felszállást megkezdjük." Bettyvel megfogtuk egymás kezét, egymás szemébe néztünk, elmosolyodtunk és vettünk egy mély levegőt. A több órás repülőúton természetesen mind a ketten elaludtunk. Amikor megérkeztünk Londonba már este volt így gyorsan elmentünk a hotelig ahol neten foglaltattunk szobát és lefeküdtünk, mert holnap hosszú nap vár ránk.

*a NAGY nap*

Délben keltünk fel és azonnal készülődni kezdtünk. A nagy rohangálás közben bekaptunk egy-egy szendvicset, majd amikor elkészültünk elindultunk a koncert helyszínére. Rengetegen voltak ott, egy csomó táborozó ember. Megmutattuk a biztonságiaknak a jegyeinket és bementünk az arénába és elfoglaltuk a helyeinket. Mikor már az egész koncertaréna megtelt elkezdődött a visszaszámlálás...10....9....8... .... ....3....2....1....ONE DIRECTION !!!!!!!!!! Bettyvel az egész koncertet végigénekeltük és egy csomó képet készítettünk. Mikor a fiúk levonultak a színpadról fogtuk az ajándékokat amiket a fiúknak adunk majd és elindultunk arra a helyre ahol autogrammot osztanak és képeket készítenek.
-Már csak ti ketten mehettek be! - mutatott ránk a biztonsági őr
A rettentően hosszú sor legvégén álltunk mi. Legalább 3 - 4 órába telt mire elérkeztünk a fiúkhoz. Az arcukon az unottság és a fárdtság látszódott. Megálltam előttük és egy pillanatra még levegőt sem bírtam venni. Arcom mosolyra húzódott majd egy könycsepp szökött ki a szememből. Kb. 30 másodperc után odamentünk hozzájuk és sorban megöleltük őket. Készítettünk egy - egy fényképet és köszönetet mondtunk nekik..MINDENÉRT. Az ajándékzacskókban a twitter nevünket is belerejtettük egy - egy kis cetlire írva, reménykedve hátha visszakövetnek minket. Elköszöntünk tőlük majd megfordultunk és elindultunk. Alig tettünk meg 4 - 5 lépést, már a fiúk hangját hallottam..
-Végre elmentek!!! - szólalt meg egyszerre Zayn, Niall, Harry és Louis.
Hátrafordultam a zokogás határán és rájuk pillantottam.
-Ti barmok!-szólalt meg Liam
Tudjátok milyen érzés az amikor csalódsz a példaképedben? Nem? Hát ne is akarjátok megtudni.